Ugrás a főmenüre.
ZÉK Ügyek 2009.11.04.

Elfelejtett pályák I.

A Mogyoródi úti sporttelep kapcsán írtunk már a zuglói sportolási lehetőségekről – érdekes megnézni, milyen sporttelepek álltak a környéken az elmúlt százegynéhány évben Az összeállítás első része az 1945 előtti korszakról szól.
Elfelejtett pályák I.

A két világháború közt, de különösen az 1920-as évek előtt a szabadidősportot még nem igazán lehetett elválasztani az élsporttól. A legjobbakat leszámítva a sportolók, legyen szó akármilyen sportágról, nem sokban különböztek azoktól, akik napjainkban hobbiból mennek le mozogni egyet. Nagyrészt az arisztokrácia és a polgárság játéka volt a sport ekkoriban, legfeljebb néhány szakszervezet alakította meg rajtuk kívül saját sportköreit. A labdarúgásban változott ez meg a legkorábban. 1926-tól a bajnokságban csak profik indulhattak, azonban az alacsonyabb osztályokban a legnépszerűbb szabadidős játék volt a foci.

Így túl sok sporttelepre nem is volt szükség, ami kevés azonban kellett, annak ideális hely volt Zugló: ritkán lakott terület, sok üres hellyel, igaz, akkor még inkább külvárosnak számított, de nem megközelíthetetlen távolságra Pest belsejétől. Nem véletlen, hogy 1896-ban itt épült meg a Millenáris. A kezdeti időkben ez egyszerre számított népszerű sportolási helynek azok körében, akik szabadidejükben ezt megengedhették maguknak, illetve a magyar sport csúcslétesítményének.palyak_2.jpg

Az 1910-es, 1920-as években egyre több kisebb sportpálya épült. Ekkor lett először sportterület az a hely, ami ma a Puskás stadionnak ad otthont, a Postás pálya állt a mostani stadion edzőpályájának helyén. Szintén pálya állt a mai Thököly út és a Mexikói út kereszteződésében, ez volt a Nova-pálya. Ezt többek közt a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság hobbifocistái használták – a csapat neve a mai sport kedvelői számára is ismerős lehet: a BKVT a jelenleg is működő BKV Előre egyik jogelődje.

Két sportszervezet volt, amely nem zuglói székhelyű volt, mégis sokban kötődött a kerülethez, mindkettő aktív ma is. Az MTK sporttelepeinek nagy része Zuglóban volt a klub 1888-as megalapításától 1912-ig. Ekkor már zavaró volt, hogy Zugló és a város más pontjain szétszórva voltak a szép számú MTK-s szakosztályok sportolási lehetőségei, és megépült a ma a klub legnagyobb legendája, Hidegkuti Nándor nevét viselő stadion.

Kevéssé köztudott tény, hogy napjaink leginkább Zuglóhoz köthető sportegyesülete, a BVSC eredetileg nem zuglói. Persze belegondolva már logikus, hogy a vasutas klub eredeti központja a Keleti pályaudvar egyik irodájában volt. A sporttelepeik a környék több területén voltak megtalálhatóak, vegyesen Józsefvárosban és Zuglóban.

Az összeállítás következő részében az 1945 és 1989 közti időszakkal foglalkozunk.

Iván

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.

banner